Tizenharmadik alkalommal rendezik meg Horvátországban július végén a Motovuni Filmfesztivált, amelyen az európai filmtermés legjavát veszik górcső alá - nem, nem tévedés a címben jelzett 14-es sorszám, ugyanis a helyzet az, hogy a fesztivál rendezői úgy döntöttek, babonából kihagyják a 13-at. Így tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár valójában csak tizenharmadik alkalommal gyűlnek össze a filmek szerelmesei Horvátországban, az Isztriai-félsziget belsejében, a rendezvény hivatalos elnevezése mégis 14. Motovuni Filmfesztivál. A fesztiválon, amelyet július 25. és 29. között rendeznek meg, a vetítések délelőtt 10-től hajnali 4-ig tartanak, és több magyar szál is kötődik hozzá.
Tizenharmadik alkalom, tizennegyedik fesztivál Montovunban
Egyfelől Horvátországban bemutatják a 2011-es Berlinalén Ezüst Medvével jutalmazott Tarr Béla-alkotást, A torinói lovat, másfelől a háromtagú, nemzetközi zsűriben helyet foglal Kocsis Ágnes magyar filmrendező, aki a versenyprogramban induló huszonnyolc alkotás egyikének két társával odaítéli majd a fesztivál nagydíját, illetve kiosztják a régió legjobbjának járó Bauer-díjat is. Kocsis Ágnes két társa a skót David Mackenzie, illetve a horvát Vanja Cernul lesznek.
A 14. Motovuni Filmfesztivál díszvendége Írország lesz, így nem meglepő, hogy összesen tizenhat ír alkotást mutatnak majd be a rendezvény öt napja alatt. Emellett a program részét képezi az a retrospektív vetítéssorozat, amely az osztrák rendező, Ulrich Seidl munkásságát tekinti át. A fesztivál válogatott filmjeiből az eseményt követően, augusztus 1. és 7. között a rijekai (Fiume) Art-kino Croatia moziban lesz bemutató, később pedig a zágrábi Movieplexben mutatnak be egy válogatást a 14. Motovuni Filmfesztivál anyagából.